Legújabb filmjének címe, a Nagy hal akár Albert Finneyre is vonatkozhatna, hiszen ő is "nagy hal" a szakmájában. Bár nem a legismertebb, de kétségtelenül az egyik legelismertebb brit színész, aki évtizedek óta ingázik London és Hollywood között.

Albert Finney valószínűleg legalább akkora sztár lehetett volna a széles közönség körében, mint Richard Burton - ha ő vette volna feleségül Liz Taylort. De nem így történt. Finneyre - aki alkatilag, pályája indulását és képességeit tekintve is Burtonnel mutat rokonságot - mindig csak alakításai miatt figyeltek fel, és ez több mint négy évtizede van így.

Finney is a brit "dühöngő ifjúság" nemzedékének tagja, amely az '50-es években hódította meg Anglia színpadait és vásznait, és a munkásosztály indulatát jelenítette meg. Finney eleinte a színházban aratott sikereket átütő tehetségével és férfias megjelenésével, karizmájával. Főként Shakespeare-színművekben játszott. Számára ez is hatalmas társadalmi előrelépést jelentett ahhoz képest, ahonnan érkezett, hát még, amit később ért el.

"Apám akkor járt először Londonban, amikor engem jött megnézni egy előadásban" - emlékszik vissza. "Ugyanazt a nevet viseltük, ami ott díszelgett a színház homlokzatán fényárban úszva. Én kísértem be a bejáratnál a szüleimet, és mondtam nekik, hogy nézzenek a hirdetésre. Apám megtorpant, és legalább öt percig mozdulni sem tudott az ámulattól, hogy a nevünket látta viszont a fényreklámban. 'Sosem gondoltam, hogy egyszer ezt is megérem'- mondta."

Pedig fia még csak sikerei előszobájában tartott ekkor. 1960-ban aztán a filmesek is felfedezték. Első szerepét a The Entertainer című alkotásban kapta Laurence Olivier oldalán, majd több filmben tűnt fel a már említett "dühöngő ifjúság" képviselőjeként. Ezek közül az 1963-ban bemutatott Tom Jones aratta a legnagyobb sikert, melynek főszerepéért Oscar-díjra is jelölték. Bár a szobrot végül nem vihette el (mint eddigi öt jelölése során egyszer sem), Hollywood kivetette rá hálóját.

Albert Finney és Steven Soderbergh (kamerába néz) az Erin Brockovich forgatásán

1967-ben már Audrey Hepburn mellett játszotta a Two for the Road című romantikus vígjáték férfi főhősét. (A szerep kapcsán úgy vonult be a filmtörténetbe, mint az egyedüli, aki Hepburnt "ribanc"-nak nevezte - természetesen csak szövege szerint.) 1974-ben pedig már olyan sztárparádé közepébe csöppent, mely Ingrid Bergmant, Lauren Bacallt, Vanessa Redgrave-et, Michael Yorkot, Sean Conneryt és John Gielgudot foglalta magába. A szereposztást Sidney Lumet állította össze a Gyilkosság az Orient expresszen című filmhez, melyben Finney Poirot felügyelő bőrébe bújt. Bámulatos átváltozását az Amerikai Filmakadémia ismét egy Oscar-jelöléssel jutalmazta.

A két hollywoodi produkció között pedig rendezőként is bemutatkozott Nagy-Britanniában: 1967-ben vitte filmre a Charlie Bubbles című komédiát, melynek címszerepét is ő alakította.