|
A Magyarországon tartózkodó Károly herceg ma este 8 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházba látogat, ahol megtekinti Mészáros Antónia Megtagadva című dokumentumfilmjét. A gyökereit kereső Bogdán Árpád filmrendezőről szóló megrendítő alkotást a nagyközönség szerencsésebb tagjai a herceggel együtt nézhetik meg: korlátozott számban vásárolhatók jegyek az előadásra a helyszínen. Annak sem kell azért elkeserednie, aki most éppen nem tud az Urániához rohanni: hamarosan a saját nappalijában is bárki megnézheti a filmet - igaz, Károly nélkül -, mert az MTV nem sokára műsorára tűzi. * * * A dokumentumfilmnek, ha jó, va egy óriási előnye a játékfilmmel szemben: süt belőle, hogy igazi, hogy vérre megy, élet-halál kérdés. A Megtagadva is ettől üt, de akkorát, hogy csak másnap áll fel belőle az ember.
Bogdán Árpád két évvel ezelőtti Szemle-díjas első filmjében, a Boldog új élet-ben még alteregója (Orsós Lajos játszotta) nyomozta sorsát, most maga a rendező kerül a kamera kutató lencséje elé. Mészáros Antónia dokumentumfilmje Bogdán nyomába ered, hol követi, hol lökdösi előre, de az biztos, hogy csak együtt mennek valamire. Árpi ugyanis elhatározta, hogy felkutatja a szüleit, akik pici gyerekkorában intézetbe adták, és magára hagyták teljesen. Nem, nem lehet elképzelni, milyen ez. Csak azt hiszi az ember. Elég egy-két részlet ahhoz, hogy már szégyelljük magunkat a tudatlanságunkért, meg azért, hogy ez velünk nem esett meg. Árpi is csak akkor lesz túl rajta, ha ezt az utat végigjárja, és szembenéz mindenkivel, akinek a szenvedéseit köszönheti. Pedig ehhez a legnagyobb lelki erőpróbát kell teljesítenie: meg kell tanulnia megbocsátani. Máshogy nem megy. Végülis erről a szól a film: a megtisztulásról, noha a tisztulni vágyó maga nem vétkezett. Kevés történetnek van ekkora tétje.
De nem elég a dráma, meg a hamleti főhős, kellett egy jó rendező is ahhoz, hogy ez ilyen feszesen, szikáran, minden sallang nélkül kerüljön a vászonra. És fontos találkozások sem jöttek volna létre nélküle. Úgyhogy a dicsőség mindenkié - csodálkoznék, ha nem járna komoly elismerés érte. |
Sem izgalom, sem varázslatEgy elveszett fiú megint hazatér, egy család megint velejéig rothadt, és áldatlan szerelem is szövődik. Mundruczó Kornél visszatérő motívumait újabb mítoszba bugyolálta, ...

Keserű ébredésTündérkrónikák 1. - 20% kedvezménnyel
Videoklip-szemle
Kylie Minogue még mindig képes jobban kinézni, mint valaha, de szemlénk fő tárgya az apokalipszis.
Plázacicák és kalandvágyó egyetemisták show-ja
Hamarosan forog az Éden Hotel, a Viasat3 eddigi legdrágább műsora.
A Hamlet is megvan Star Trek-ül
Az Űrszekerekből kiszabadult klingon önálló nyelvvé vált: a Hamletnek és a Google-nek is készült ilyen fordítása.