|
A David Fincher A tetovált lány-át gyártó Sony filmstúdió elnöke, Amy Pascal egy tegnapelőtt megjelent interjúban már elmondta, hogy "világszerte keresik" a színésznőt Lisbeth Salandernek, a tetkós-piercinges hackerlánynak a megformálására. Ezzel egyértelművé tette, hogy a szerepet nem kapta meg (eddig) se Carey Mulligan, se más az ismert színésznők közül, akiknek a neve az elmúlt hónapokban felmerült a szereppel összefüggésben, és ez a megjegyzés elég egyértelműen utal arra is, hogy inkább egy kevésbé ismert vagy teljesen ismeretlen színésznőben gondolkodnak.
Ezt támasztja alá Anne Thompson friss híre is, aki szerint öt kevéssé ismert színésznő van versenyben a szerepért - a Deadline ugyanezt a hírt úgy tálalja, hogy Mulligan, Ellen Page és Mia Wasikowska mellett ők vannak versenyben -, akik közül négyet meg is nevez. Három ausztrál színésznőről van szó: Emily Browningról, aki szerepelt a Lemony Snicket-ben és a Hívatlan vendég-ben, hamarosan pedig Zack Snyder Sucker Punch-ában lesz látható, Sophie Lowe-ról, aki a Blessed című filmben és a Road Kill című horrorban szerepelt és Sarah Snookról, aki eddig színházban dolgozott. A negyedik lány Rooney Mara, aki a barna csaj volt a Rémálom az Elm utcában-ban és Fincher The Social Network-jében is szerepel, ezért egyesek szerint előnyben van a többiekkel szemben. A titokzatos ötödik lányról csak annyit tudni, hogy francia.
A tényfeltáró újságíróból magánnyomozóvá avanzsáló Mikael Blomkvist szerepére a stúdió már rég óta Daniel Craiget szeretné, de a színész leszerződtetése egyelőre akadályokba ütközik, mert értelemszerűen az egész trilógiára kéne leszerződnie, Craig viszont a - korábbi hírekkel szemben mégsem teljesen halott - James Bond-sorozatnak van elkötelezve, és állítólag még a Cowboys & Aliens-en is van dolga. A stúdió mindenesetre elég biztos benne, hogy hamarosan kialakul a végleges szereposztás, mert már kitűzték a film premieridőpontját: 2011. december 21-én mutatják be A tetovált lány-t. Nem kifejezetten karácsonyi film, de legalább a téli hangulat stimmel. |
Sem izgalom, sem varázslatEgy elveszett fiú megint hazatér, egy család megint velejéig rothadt, és áldatlan szerelem is szövődik. Mundruczó Kornél visszatérő motívumait újabb mítoszba bugyolálta, ...

Keserű ébredésTündérkrónikák 1. - 20% kedvezménnyel
Videoklip-szemle
Kylie Minogue még mindig képes jobban kinézni, mint valaha, de szemlénk fő tárgya az apokalipszis.
Plázacicák és kalandvágyó egyetemisták show-ja
Hamarosan forog az Éden Hotel, a Viasat3 eddigi legdrágább műsora.
A Hamlet is megvan Star Trek-ül
Az Űrszekerekből kiszabadult klingon önálló nyelvvé vált: a Hamletnek és a Google-nek is készült ilyen fordítása.