Játssz a Kvízpart és
a T-Mobile közös olimpiai nyeremény-játékán és nyerj értékes ajándékokat!
Felix Magath vezetőedző bízik abban, hogy az elmúlt hetekben hullámzó teljesítményt nyújtó VfB Stuttgart szerdán este szebbik arcát mutatja majd a Chelsea elleni hazai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben. Az angol szupercsapattal szemben Szabics Imre is bizonyíthat, tagja a kedden nyilvánosságra hozott kezdőtizenegynek.
"A Chelsea-t kiváló egyéniségek alkotják, de túlságosan sokszor változik ahhoz az együttes összeállítása, hogy egységesnek nevezzem a gárdát. A mi csapatunkra viszont éppen az összehangoltság a jellemző, ez előnyt jelenthet számunkra" - mondta a tréner.
A VfB főpróbája rosszul sikerült, szombaton 1-0-ra kikapott a Kaiserslautern vendégeként. Magath azonban úgy véli, hogy játékosai nagyon elszántak voltak, ez sokat ígér szerda estére. "Magabiztossá tesznek a legutóbbi találkozó tapasztalatai. Ismét jó úton haladunk, a Chelsea éppen a megfelelő időpontban kerül az utunkba. Nincs sérültünk, így jó esélyt látok a negyeddöntőbe jutásra" - jelentette ki a stuttgartiak szakmai irányítója.
A német együttes dolgát azonban alaposan megnehezítheti, hogy a fonttízmilliókért megerősített Chelsea számára valószínűleg a BL maradt egyedül az ebben az idényben még elérhető trófeaként, mert az FA-kupából már kiesett, a Premiershipben pedig kilenc pont a hátránya az éllovas Arsenallal szemben.
"A szezon elején nem mondtuk azt, hogy a jól sikerült átigazolások miatt bármelyik sorozatban is a végső diadal a kitűzött cél. A futball ugyanis nem ilyen egyszerű. Időre van szükség a nyerő csapat kialakításához, mi pedig még csak első évünket töltjük együtt" - mentegetőzött a londoniak kameruni sztárja, Geremi.
A szerdai program:
VfB Stuttgart (német) - Chelsea (angol), 20.45 ó
vezeti: Kirosz Vasszarasz (görög)
a várható kezdőcsapatok:
Stuttgart: Hildebrand - Hinkel, Zivkovic, Bordon, Lahm - Meira, Soldo - Heldt,
Hleb - Kuranyi, Szabics.
Chelsea: Cudicini - Melchiot, Terry, Johnson, Bridge - Geremi, Lampard, Makelele, Parker - Hasselbaink, Crespo.
korábbi mérkőzés:
1997/1998, KEK-döntő: Chelsea - VfB Stuttgart 1-0
FC Porto (portugál) - Manchester United (angol), 20.45 ó
korábbi mérkőzések:
1977/1978, KEK-nyolcaddöntő: Porto - MU 4-0, 2-5
1996/1997, BL-negyeddöntő: Porto - MU 0-4, 0-0
Real Sociedad (spanyol) - Olympique Lyon (francia), 20.45 ó
korábban még nem találkoztak
Deportivo La Coruna (spanyol) - Juventus (olasz), 20.45 ó
korábbi mérkőzések:
2000/2001, BL, 1. csoportkör: Deportivo-Juventus 0-0, 1-1
(MTI)
Rasszista szitkokkal pocskondiázta Pacquiaót MayweatherSárga tuskónak nevezte legnagyobb riválisát, Manny Pacquiaót Floyd Mayweather. A Fülöp-szigeteki bokszoló higgadtan reagált az amerikai ellenfelének beszólásaira, ...
Játssz velünk, szavazz és nyerj!Vegyél részt a www.orrmonolog.hu játékában!
Fenntarthatósági Nap 3Pályázz! Kiállítás, elõadás + esti buli!
Acélszájak harapják a szemetet
A kukások Mercedesekkel is járnak, sáskának is hívják őket, és egy városi legenda is kapcsolódik hozzájuk.
Elsőre az X-Faktor alázott, később feltámadt a Megasztár
Kétmillióan figyelték az RTL-es műsort, a Megasztár csak utána tért magához.
Érik az újabb összecsapás
Egy esetleges kamatemelés újból konfliktust gerjeszthet a jegybank és a kormány között.